Nyaraljunk itthon! 2.

Egert nagyon szeretem. Az egyetlen magyar város, amelynek a hangulata vetekszik kedvenc olasz városaiméval. Éttermek hangulatos kiülős teraszokkal, élőzene, vidám jövés-menés, állandó utcai programok. Ha közelebb lenne Budapesthez szívesen odaköltöznék. Bár az is lehet, hogy akkor nem lenne ott olyan élet, mint amilyen így van! (Mármint nem attól, hogy én ott laknék, hanem a főváros közelségétől)
Most a hétvégén az Egri Bikavér ünnepe zajlott a Dobó téren. Borozni ugyan nem boroztunk, párom "vezető" pozíciója miatt, én meg szolidaritásból :), de így is pompásan élveztük az üldögélést a téren miközben a Jazz Steps együttes zenéjét hallgattuk.
Sétálgattunk, megebédeltünk egy étterem teraszán és nézegettük az emberforgatagot.
Eger látványosságai mellett mi is látványosság voltunk, jobban mondva a gyerekek a monociklijeikkel. Én ugyan folyton ijedeztem, hogy elgázolnak egy-két szédelgő járókelőt, de szerencsére nem történt baleset. A bámész tekinteteket meg direkt élvezik. Egy aprócska kislány, talán négy éves lehetett, mindjárt elkezdte kérlelni a szüleit, hogy neki is kell ilyen jármű, egy vicces ember meg azon élcelődött, hogy "né mán ezeknek még kormányra sem futja" (hát amilyen kormányok vannak mifelénk manapság ez tiszta szerencse amúgy, nem igaz?)

Eger híres nevezetességeit, a várat a kazamatákkal, börtönmúzeummal, a bazilikát, a minaretet már nagyon jól ismerjük, de a "Város a város alatt" kiállítást ma láttuk először. Nem is igazán kiállításnak nevezném, valójában egy Eger alatt húzódó pincerendszer ez, amelynek bejárata a bazilika lépcsői mellett van. Az érsekség anno a tizedként beszedett bort tárolta benne, évente állítólag 13 millió litert. Na abból aztán lehetett misézni! A túravezető a pincerendszerben egy fiatal srác volt, aki láthatóan nagyon élvezi a munkáját (és saját humorát :), így hát mi is élveztük a túrát. Még a gyerekek sem fanyalogtak, mert nem unalmas idegenvezetést kellett végighallgatniuk.
Na bor az nem volt a pincében, de cseppkőképződmény, ölező, rokka, vadkacsafogó kosár , hogy csak néhány példát említsek, igen. Faimádóként számomra a legnagyobb élmény lent a mélyben egy, a pincerendszer felett éldegélő gesztenyefa fantasztikus gyökérzete volt! Ilyet sem lát az ember mindennap!
Elmondhatom tehát magamról, hogy bár néhány órája még alulról szagoltam a gesztenyét, most mégis itt írogatok vidáman. :)))
(Aki kedvet kapott leszállni a város alá, pulóvert vigyen!)